Fájdalom

Szememből könny csöpög,
mert szakítottunk.
Bennem van egy csomó emlék,
melyben ketten voltunk te meg én.
S örülök, hogy boldogítottál,
szomorú vagyok, hogy elhagytál.
Nem akarom elhinni, mert miattam lett vége,
nem én vagyok az a pali, kié lehetsz.
Nem akartam, hogy vége legyen veled,
de így a közös képek törölve lettek.
Miért van az, hogy szenvedek egész életemben,
istenem mi rosszat tettem?
Megküzdöttem mindenért, hogy egy ismert, híres ember legyek,
megvannak a célok, miket teljesítek,
de ahhoz te is kellesz,
hogy könnyebb legyen.
De te eldobtál mint egy üres cigis dobozt,
így újra single vagyok.
Mehetek újra az utamon, mint egy elhervadt rózsa, ki én vagyok.
Nem akartam egy olyan úton menni,
Min egész életembe csak szenvedek,
de ez lett az életem.
Nem érzem az első személyt, csak a másodikat,
ki elveszi az uralmat.
Papa! Segítséget kérek tőled,
de a sors elvesz tőlem.
Elvette az uralmat a depresszió,
az első személyem is oda lett.
El sem hiszem, hogy egy olyan gyerek lettem, ki depresszió útra téved,
Nem az a személy lettem, minek eltervezett a hősöm engem…
A hősöm miatt lettem egy versíró, egy ismert híres gyerek, mint te.
Valahogy utol akarlak érni,
de ahhoz a mennybe kell kerülni.
Ahova én nem juttok el, mint te,
mert én rossz dolgokat tettem,
így az isten büntet engem.
Az istenem rám hozza a második felem,
és most kijelentem,
én lettem a depressziók istene.

(Egy 9.B-s tanuló verse)