Sokat epedeztem a szerelem iránt, de senki se volt, aki mutatta a helyes irányt.
Szívemet odaadtam az összes lánynak,
Már én se tudom megszámolni, mégis hánynak.
Emlékszem, egy ideig ment minden rendben,
Mégis egy idő után felszívodott az akkori lány szépen csendben.
Mindig az én Szívembe lett döfve a tör,
És folytatódott mindig ugyanaz a kör.
Állandóan magamba folytottam a kínt,
Ezzel szépen lassan ástam a sírt.
Sok mindenről álmodtam három éve,
De ezeknek a gondolatoknak mára már vége.
Álomba is sírva hajtom a fejem, és nincsen ki megfogja a kezem.
Én csak egy kis szeretetre vágytam,
De mindenki csak ezt mondta: a köteléket már rég elvágtam.
Magányosan élem minden egyes napom,
Lassan már az érzéseimet is elhagyom.
A múltban ragadtam minden rosszal,
És egyedül maradtam a sok bajjal.
A halál gondolatával játszom,
Kérdem magamtól, ez az amire vágyom? Vagy csak ez is egy hülye álom?
Csak alszok egész nap és itatom az egerem,
Vajon mikor süt rám is a kegyelem.
Zuhanok csak lejjebb a mélybe,
Könnyeim letörölve a versemnek is itt lesz vége.
Glázer Gábor, 3/11I