Így írunk mi

Elveszett idő

Csöndet kér az

átkozott, a sejtelmek

fia.

Elrévedések mélyén,

gondolatok szárnyán

átkoz a világ hátán.

S mit képzelsz te,

lopott idő

Miképpen belém

vájtad karmaid,

s lett távoli pokol

lelkem, miként űzött

vadjaid.

Mint lángoló tűz

égeted szívem rövid

perceit.

Hamuvá váltak már az

idő rabjai, s esdekelnek

az életre vágyók

hangjai.

Garai László, 9/B