Csöndet kér az átkozott, a sejtelmek fia. Elrévedések mélyén, gondolatok szárnyán átkoz a világ hátán. S mit képzelsz te, lopott idő Miképpen belém vájtad karmaid, s lett távoli pokol lelkem, miként űzött vadjaid. Mint lángoló tűz égeted szívem rövid perceit. Hamuvá váltak már az idő rabjai, s esdekelnek az életre vágyók hangjai. Garai László, 9/B
Egészen születésemtől a gyerekkoromig végigkísértél és segítettél át a rossz időkön… Egy zöld, virágokkal teli világot jelentettél az életemben. Szempillantás alatt elvesztettem a reményt és a hitemet, egész világom mintha más lenne, hirtelen mindenhol sötétség és magány. Mama! Mégis hová tűntél? Remélem, te ugyanaz a zöld, virágokkal teli világban vagy, ha már én most egyedül […]
Változik az idő, változik az ember Talán az én anyám is megért egyszer. Megbocsát mindazért, amit tettem, S elfelejti az időt, mit én is elfeledtem. Változik az idő, változik az ember. Lehet, hogy én is felnövök egyszer? S akkor majd megértem azt, mit most még nem tudok. Milyen egy gyermeket nevelni, mert ez most még […]
