Magány, mely felemészti lelkem, lassan húz le egyre mélyebbre, s nem ereszt ádáz szorításából. Lelkem törött darabjait mardossa e kínzó érzés. Kiálthatnék, ha tehetném. de a külvilág nem értené háborgó lelkem vérző sebeit. Fogadd el, s lépj tovább… e szavak tőrként hatolnak belém. Tőr, melynek éle hegyesebb bármely más fegyvernél. S jő szülőanyám, ki […]
Amikor a tájat nézem, az emlékeink újra élnek, s mint egy patak a szemem újra könnybe árad. Elmentem, mert féltem s halkan súgtam, hogy “én léptem”. De még mindig úgy érzem, itt vagy velem, csak nem fogod vénülő kezem. Cigaretták jönnek egymás után, ahogy a könnycseppek is folynak a leírt soraim után. Látom a partot, […]
Szemeid, mint az égkő szívem vakítják. Ajkaid, mint vérző apró dombocskák szemem tündöklő fénnyel táplálják. Szemeid kékje, mint friss óceán, s mikor belenézel szemembe eszem elvesztem, s egyből megszűnik a világ sötétje. Nem látok mást, csak fénylő ragyogást, mely eltakar a világon minden mást…
