Rügyeznek a fák,
apró színes virágba borul minden.
A parkban sétálok,
ahol először találkoztunk.
Szeretem ezt. Ezt a nyugodtságot.
Az ember lelke ilyenkor
mindig megnyugszik.
De érzem, ez nem a valós találkozás veled.
Nyár van.
Forró nap égeti a bőröm.
Inkább csak pirossá tesz,
minthogy akkor már színt adna.
Kicsit nyugtalanító, de szeretem ezt is.
Minden nap számomra kaland
ebben a meleg hőségben.
De érzem, ez nem a valós találkozás veled.
Ősz van.
Gyönyörű ősz.
Ilyenkor a legszebb a kilátás.
Úgy érzem, ilyenkor kicsit megtisztulok.
Nem teszek mást, csak elveszek a gyönyörben.
De érzem, ez nem a valós találkozás veled.
Tél van.
Szeretem, ahogy kicsúszik a lábam alól a talaj.
Szeretem, ahogy jégvirág keletkezik az ablakon.
Szeretek fázni, ahogy a hideg téli nap csípi az arcom.
Szeretem a kötött pulcsikat.
Szeretem a havat.
Imádom az érzést, amikor kinézek az ablakon és szakad a hó.
De érzem, ez nem a valós találkozás veled.
Mindegy, hogy forró hőség vagy dermesztő tél.
Mindegy, hogy nappal vagy éjjel.
Nem számít most, hogy mindenről te jutsz eszembe.
Most már te is érzed?
Eljössz majd értem?
Tavasz van ismét…
Ez egy lehetetlen év.
Sárközi Klaudia verse