éjfél múlt, de én még mindig ébren
csak ülök az ablakban, és nézem,
kopasz akácfák ringatóznak szüntelen
a fagyos szélben…
talán ők tudják, hogy mit érzek
(egy 10B-s diák verse)
Kapcsolódó cikkek
Olyan ember kell nekem
Olyan ember kell nekem, aki tudja mi a küzdelem. Olyan ember, ki bemerészel menni az életembe, s nem otthagyni, amikor pont kell. Olyan ember, ki felemel s nem eltapos. Olyan ember, aki akkor is hall, ha meg sem szólalok. Valóban ekkora kérés lenne ez a világtól? Megmondom őszintén, én sem tudom. De egy […]
A tinik érzései – Egy 9/C-s tanuló gondolatai
Sötétség és kín: Sötétség és kín – két dolog, mely felemészt belülröl, két dolog, ami soha el nem múló. Csak ülök egyedül, és érzem a fájdalmat, mely szépen lassan felemészt. Elmondhatatlan érzés, mely újra és újra visszatér, hogy szépen lassan kioltsa a boldogságot, mely bennem lakozik. Felveszem a harcot minden egyes nap, de ugyanoda jutok, […]
Fénytelen
Nap vagyok, melynek már fénye nem ragyog. Elloptad! Galád álom! Szememet lehunynám, de rémálom lebeg előttem. Futnék én elmém e csúf börtöne elől, de nem megy… Magához láncol ez az abszurd derű! Odum elhagyva groteszk álarc tapad rám, És nevet! Elmúlt… Szemem fénye kihunyt, mint lelkem, e szomorú nap. Zátik Dóra, 12/A